fivemoreminutesband.com - Five More Minutes

Example domain paragraphs

Az öt tagú Five More Minutes a hazai underground színtér egy még feltörekvőben lévő formációja. Zenéjük a korábban dallamosabb, pörgősebb rock-metál egyvelegéből mára egyre jobban igyekszik a stoneres, húzós riffek, a dark country és a metal egyvelege felé közelíteni. A szövegek témái főleg az emberi életben előforduló zavaró tényezők miatt kialakult mély érzelmek, általános harag és düh kifejezése. Zenei stílus szerint tágabb értelemben rock zenét, sajátos definíció szerint “szegedi kézműves stoner metalt”

Az együttes 2016-ban debütált első 3 dalt tartalmazó “Go Away” című EP-jével. Ezt követően a zenekar folyamatosan koncertezett, majd egy évvel a bemutatkozó kislemez után elkészült az első videoklip az “I Wanna Know” című dalhoz, melyet a Miracle Sound Studio és az Elephant Studio jegyez.

2018 elején a zenekar egy 5 dalból álló lemezzel jelentkezett “The End Of The World” címmel, valamint elindította merch csatornáját is pólók, hűtőmágnesek, sörnyitók és kulcstartók formájában. A 2019-es és 2020-as évet többnyire az alkotásnak szentelték, de 2021-ben megjelent az új single mely a Stone on the road nevet kapta.