Description: A tachyonizáció egy technológiai folyamat, melynek során behatol a fizikai anyagba egy nagyobb mennyiségű tachyon és véglegesen megváltoztatja az atommagok kvantum tulajdonságait, amelyek ezt az anyagot alkotják
A Tachyon Hungary Kft megalakulásával egy közösség régen dédelgetett álma vált valòra, de azt még Mi sem gondoltuk, hogy a gondviselés hosszú idő után, még ennél is többet kínál majd számunkra….
Történetünk és küldetésünk útja szinte filmbe illő. Az eddigi mélységeivel és magasságaival együtt is maga a CSODA. Utunk során megtapasztaltuk , hogyha átadjuk magunkat a felsőbb vezettetésnek és követjük a szívünket, bármi lehetséges a számunkra és bármit elérhetünk. Együtt. Közösen. Szeretetben. Azért hoztuk létre vállalkozásunkat és a Tachyon központot, hogy Magyarországon először, olyan egyedülállóan fejlett technológiákat és szolgáltatásokat kináljunk
Segíteni jöttünk és segítünk mindazoknak, akik nyitottak erre. Tudjuk, hogy odafigyeléssel, szeretettel és a megfelelő mòdszer alkalmazásával hozzá tudjuk segíteni az embereket, hogy saját magukban találjanak örömöt , harmòniát , testi-lelki egyensúlyt és jòlétet. Hiszünk abban, hogy tevékenységünk által egyre több ember számára nyílik lehetőség egy új életminőség elérésére, egy új életszemlélet kialakítására.