valko.hu - Valkó település oldala

Example domain paragraphs

Online Katalógus

Szeretettel köszöntöm a település honlapján, amely azzal a kettős céllal jött létre, hogy egyfelől bemutassuk településünk látnivalóit, nevezetességeit, kulturális életünket minden érdeklődő számára, hasznos információkat nyújthassunk azoknak, akik településünkre készülnek utazni, vagy itt szeretnének üzleti vállalkozásba kezdeni, másfelől – a helyben élők számára közérdekű információk és szolgáltatások elérhetővé tétele révén – erősítsük a polgármesteri hivatal ügyfélbarát és szolgáltató jellegét, új kommu

Ezen célok elérése érdekében igyekeztünk az Internet nyújtotta lehetőségeket minél jobban kihasználni. A honlappal szeretnénk egyszerűbbé tenni mindenki számára az információhoz jutást, megkönnyíteni az ügyintézést, és a jövőben is törekszünk arra, hogy folyamatosan bővítsük a honlapon elérhető elektronikus szolgáltatások és tartalmak körét.

Links to valko.hu (5)